Nem voltam normális, amikor beleegyeztem, hogy segítek édesanyámnak megszervezni az évfolyamtalálkozójukat. Egyszerűnek képzeltem ezt is, hiszen a sajátunkat az interneten keresztül szerveztem le az első ötletektől az élménybeszámolóig. Azzal nem számoltam csak, hogy az ő generációja nincs fent a facebook-on és más közösségi oldalakat sem használ. Náluk egyetlen járható út a postai levél vagy a telefon. Megpróbálkoztam a telefonnal, de a legtöbb volt évfolyamtársának megváltozott a száma az évek folyamán. Maradt a levél. Kétségbeesetten számoltam össze hány levélre is kell ráírnom a feladót. Szomorúságomat látta a férjem, akinek mikor elmeséltem problémámat egyáltalán nem volt elkeseredett az arca. Azt mondta bízzam rá ezt a részét. Ő kitalálta a tutit és megkereste barátját, aki bélyegző készítéssel foglalkozik. Együtt elkészítették az édesanyám elérhetőségeit tartalmazó bélyegzét, melyet csak a borítékokra kellett nyomni. A borítékba nyomtatott meghívó került, így gyorsan és egyszerűen végeztem a címek megszerzése után.