Kollaboráló cégeké a jövő!

Legamaster Interaktív LCD kijelző

Legamaster Interaktív LCD kijelző

A fejlett gazdaságokban, a vállalatközi üzletben az “e-forradalom” már lezajlott, az internetes tranzakciók már nem számítanak többé különlegességnek. A “c-korszak” vagyis az együttműködésen (kollaboráció) alapuló korszak eljövetele az üzleti folyamatok hagyományos merevségének felszámolását, a rendszerek integrálása és az internet-alapú kommunikáció révén hatékonyabb információcserét ígér. Vállalatvezetők gyakran panaszkodnak arra, hogy hiába vásároltak drága számítógépeket, “nem megy jobban a szekér”. Szó sincs valami rendkívüli jelenségről. Robert Solow Nobel díjas közgazdász már évekkel ezelőtt arra a megállapításra jutott, hogy a termelékenység növekedése nem áll közvetlen kapcsolatban az informatikai infrastruktúra gyarapodásával. Az Egyesült Államokban a termelékenység a ’60-as évek óta drámaian csökkent, akkor kezdődött meg a számítógépek széleskörű bevezetése. A termelékenységi paradoxont sokféleképpen próbálták már magyarázni. Ésszerűbbnek látszik az a vélekedés, amely szerint a hagyományos gazdasági modellek nem képesek a mindent elborító technológiai lehetőségek és az azokból fakadó alternatívák kezelésére. Keressen megoldást a legamaster.shop webáruházban!

This entry was posted in kollaboráció and tagged , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!