Amióta az eszemet tudom, tanulok. Először azért mert muszáj volt, akkor azt gondoltam, soha többet. Aztán a főiskola választása végül is már az enyém volt. Nem volt kötelező, de azért mégis úgy döntöttem, tovább tanulok. Főiskola után nagy tervekkel léptem ki a „való világba”. Hamar rá kellett jönni, hogy főiskola ide, főiskola oda, a sok elkopott toll és táska nagyjából semmit sem ér. De! aztán kaptam egy nagyon jó állást és ott eltöltöttem első éveimet a főiskola után. Semmi köze nem volt tanulmányaimhoz, de elégedett voltam. Miután ennek vége lett csak sodródtam. Volt olyan állásom, ami szakmába vágott végre, de hamar fel kellett ébrednem. Ahhoz képest, hogy elég fiatal vagyok elég sok munkahelyem volt. Hogy ez most pozitív vagy negatív azt nem tudom, az biztos, hogy sokat tapasztaltam. Leginkább az emberekről tanultam sokat. Sajnos, amit elmondhatok, az nem túl pozitív. Ami viszont pozitív, hogy sokat erősödtem, megtanítottak ezek az emberek arra, hogy senki sem különb nálam és nem hagyom, hogy uralkodjanak rajtam. Nem, nem ők voltak a jó tanítók, de az ő keménységük, embertelenségük és önzőségük segített nekem abban, hogy keményebb legyek.